Különleges kezdeményezéssel várja a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a tájépítészeket

Izgalmas szakmai programot kínál a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a tájépítészek számára 2021 tavaszától, melynek keretében nem csupán a süttői mészkőbánya lesz megtekinthető, de a szakmai bejárás kiterjed a kőfaragó műhelyekre, a gyártóüzemre és az utcabútorparkra is. Szőllőssy Barbara formatervező iparművészt, a program leendő házigazdáját kértük meg, áruljon el további részleteket a kezdeményezéssel kapcsolatban.

Miért éppen a tájépítészek számára hirdették meg ezt a programot?

Évek óta nagyon jó viszonyt ápolunk a Magyar Tájépítész Szövetséggel, 2019-ben pedig még szorosabbra fontuk az együttműködést. Azóta a szövetség több szakmai programjában is közreműködtünk, melyek közül talán az Év Tájépítésze díj támogatása a legnagyobb megtiszteltetés számunkra. Fontosnak tartjuk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel és információval segítsük a tervezőket, hogy minél több ponton párbeszédet nyithassunk az építőipar résztvevői között. A szövetséggel közös terveink között szerepel egy szakmai előadás-sorozat elindítása is a közeljövőben, amelynek ürömi rendezvénycsarnokunkban biztosítanánk majd helyszínt. Azon túl, hogy ez remek lehetőséget adna az építészet 21. századi kihívásainak és az arra adható lehetséges válaszoknak a megtárgyalására, a szakmabelieknek is remek fórumot szolgáltatnánk arra, hogy bemutassák egymásnak az éppen aktuális projektjeiket.

Szőllőssy Barbara formatervező iparművész, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. üzletágvezető munkatársa

Milyen kihívásokra gondoljunk?

Számos égetően aktuális téma akad napjaink építészetében, elég, ha csupán a klímaváltozás következtében fennálló problémákra gondolunk. Az építészet szerencsére sokat tehet azért, hogy a városaink a globális felmelegedés ellenére is élhető helyek maradjanak; természetes anyagok használatával, a zöld felületek megfelelő kialakításával nagymértékben csökkenthető például a klímaváltozás nyomán egyre erősebbé váló hőszigethatás, amelynek már napjainkban is megjelentek az egészségkárosító hatásai. Mindehhez azonban párbeszédre van szükség tervezők és tervezők, tervezők és gyártók között. A legújabb kezdeményezésünkkel is ehhez a diskurzushoz szeretnénk lehetőséget teremteni.

Mit kínál a résztvevőknek a bánya- és üzemlátogatás?

Az ingyenes, ám regisztrációhoz kötött bejáráson való részvétel 1,5 kamarai pontot ér a tájépítészek számára. Munkatársaimmal igyekeztünk úgy kialakítani a programot, hogy a lehető legtöbb információt adhassuk át a szakembereknek úgy, hogy közben interaktív, izgalmas kalandot is kínálunk számukra.

Az elkövetkezendő évtizedek egyik legfontosabb kérdése, hogy minél inkább képesek legyünk odafigyelni az épített környezet és a természet egyensúlyára

A program keretein belül lehetőséget biztosítunk a süttői mészkőbánya megtekintésére, a legkorszerűbb bányászati technológiák megismerésére Adamcsik Tibor bányavezető és geológus vezetésével, aki több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a mészkőbányászat területén, így többek között a résztvevők megtudhatják tőle azt is, hogy van-e összefüggés a mészkövek keletkezésének körülményei és a között, hogy a mészkő milyen célra használható biztonsággal, illetve hogy miben különböznek egymástól a horvát, a német, a török és a magyar mészkő fizikai tulajdonságai.

A bánya mellett az üzem látogatására is sor kerül, ahol megmutatjuk a kőfeldolgozás lehetőségeit és fázisait, a nyers kőtől a kézi faragáson és a legmodernebb robottechnológián át a high-tech lapgyártó sorokig. Az érdeklődők megtekinthetik a feldolgozott köveket különféle késztermékek formájában, hagyományos és rendhagyó felületekkel, illetve megismerkedhetnek utcabútor-kínálatunkkal is, ízelítőt kínálva mindezzel abból, hogy milyen határtalan tervezési lehetőségekkel bír a mészkő mint alapanyag korunk dizájnkultúrájában. Szeretnénk a legváltozatosabb kérdésekre is választ adni a mészkővel kapcsolatban, így a látogatás során szóba kerülnek majd annak gazdasági vetületei is (a megtérülés lehetőségei, a magyar mészkő használata mellett szóló érvek), Kamondy Tibor főmérnök és műemléki szakmérnök pedig a környezetvédelemről, azon belül pedig a hőszigethatásról, vagyis a különböző köztéri burkolatok hőkibocsátásáról tart rövid előadást, melyet mérési bemutató is követ majd.

Mit tegyen, aki szeretne részt venni a programon?

Az eseményre, amelyet az érdeklődés függvényében akár több alkalommal is megrendezünk, a Magyar Tájépítészek Szövetségének weboldalán lehet majd jelentkezni. A program pontos időpontjáról is itt adunk majd hírt, 2021 tavaszán.  

Hogy mennyire fontos kérdés az épített és természetes környezet harmóniája az emberiség jövője szempontjából, azt jól mutatja, hogy a Fenntartható városok és közösségek célkitűzése már 2015-ben ott szerepelt – 11-es sorszámmal – a világ állam- és kormányfői által elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok között
Vissza a címlapra

11 kategóriában ad át nívódíjat a Magyar Tájépítészek Szövetsége

Izgalmas pályázatot hirdetett meg 2021-ben a Magyar Tájépítészek Szövetsége: a Tájépítészeti Nívódíjra 2016–2020 között átadott tájépítészeti alkotások nevezését várták, amelyeket szakmai zsűri véleményez. A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. – a fenntartható építészet elkötelezettjeként – büszke arra, hogy támogatóként erősítheti ezt a jövőbe mutató kezdeményezést.  

Örömtánc a bányában

A világ egyik legnemesebb, legértékesebb mészkőkincsét rejtő süttői bánya egészen különleges esemény helyszíne volt 2021 nyarán. 

Minden a fenntarthatóságról szól a Nemzetközi Zöld Építés Hetén

Az élhető jövő egyik záloga a fenntartható építészet. Nem véletlen hát, hogy a World Green Building Council kezdeményezésével útjára indított Nemzetközi Zöld Építés Hete rendezvénysorozat fókuszában is a fenntartható épített környezet áll idén: szeptember 20–24. között a hazai közönség is számos izgalmas programon vehet részt a témában. 

Nekem a Balaton – Süttői mészkőből épül-szépül az akarattyai Ökosziget

Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja, a Nekem a Balaton az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése. Olyan izgalmas közösségi teret hoztak létre Balatonakarattyán, ahol ugyanúgy megtalálja a számítását, aki kiváló minőségű kistermelői termékekre vágyik, mint aki egy jót szeretne ebédelni a családdal. A bolt történetében ráadásul a süttői mészkőnek is kiemelkedő szerep jutott.  

Hamarosan a látogatók is megtekinthetik a Budavári Palota süttői mészkőből újjászülető díszeit

2020. januárban kezdődtek meg a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően a Budavári Palota déli összekötő szárnyának felújítási munkálatai, amelyek során nem csupán a belső terek születnek újjá, hanem a palotaépület homlokzata is. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ebben a különleges rekonstrukcióban fontos szerep jut a süttői mészkőnek. 

Okosburkolatok okos felhasználóknak

Az otthonunk a legértékesebb tulajdonunk, életünk középpontja, ahová visszavonulhatunk, ahol kikapcsolódhatunk. Így sok bosszúságot okoz, ha nem megfelelő minőségű anyagokat választunk az építkezés vagy a felújítás során. A kültéri burkolatok megválasztásánál például fontos, hogy fagy- és sóállót válasszunk, mert ezzel a fölösleges pénzkidobás mellett számos más bosszúságtól is megkímélhetjük magunkat.

Különleges épületet terveztek az óceánok védelmében

Nem csupán a klímavédőket, de számos olyan tervezőt is foglalkoztat a tengerek, óceánok szennyezettségének kérdése, akik hisznek abban, hogy a jövő építészete a fenntarthatóság építészete. Ezt tartotta szem előtt Lenka Petrakova szlovák dizájner is csodás, 8. kontinens elnevezésű projektje megalkotásakor, amellyel elnyerte a Jacques Rougerie Alapítvány pályázatának a tenger építészetéért és innovációjáért járó nagydíjat.

Variációk egy témára – Így bánik a kővel a dizájnerikon, Tom Dixon

Ösztönös tehetség, egyedi és művészi formatervek. Tom Dixon hisz abban, hogy egy tervezőnek történetmesélőnek is kell lennie, történeteihez pedig előszeretettel használja a követ mint alapanyagot. Új boltjába online is besétálhatunk, hogy megnézzük, mit mesél nekünk...

Green Talk – Online előadások a karbonsemleges építkezés lehetőségeiről

Izgalmas online előadásokat tekinthetünk meg február 24-én ingyenesen a karbonmentes építkezés jelenéről és jövőjéről.

A legnagyobb nemzetközi sztárok is a zöld épületekre voksolnak

Olyan népszerű hírességek hívják fel a figyelmet arra, hogy jövőnk kulcsa az élet minden területére kiterjedő fenntarthatóság, mint Jennifer Lopez, Lady Gaga, Michael B. Jordan, Robert De Niro vagy éppen Venus Williams.

1
2
3
4