Hamarosan a látogatók is megtekinthetik a Budavári Palota süttői mészkőből újjászülető díszeit

2020. januárban kezdődtek meg a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően a Budavári Palota déli összekötő szárnyának felújítási munkálatai, amelyek során nem csupán a belső terek születnek újjá, hanem a palotaépület homlokzata is. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ebben a különleges rekonstrukcióban fontos szerep jut a süttői mészkőnek. 

Hamarosan a budai Várba látogatók számára újra megcsodálható a Budavári Palota déli összekötő szárnyának épülete, immár felújított állapotban. Akárcsak a Lovarda és a Főőrség épületeinek esetében, ezúttal is a süttői mészkövet választották a homlokzati kőmunkák, valamint a kőszobrász- és kőfaragó munkák alapanyagául.

A Budavári Palota süttői mészkőből újjászületett déli összekötő szárnya Fotó: Gyarmati Lili/Reneszánsz Kőfaragó Zrt.

A Budavári Palota a 19. és a 20. század fordulóján nyerte el azt az alakját, amilyennek ma ismerjük, a korszak legnagyobb építészei, Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei nyomán. A palota felújítását Ybl kezdte meg, halála után pedig Hauszmann folytatta munkáját, amelyhez a korszak legnagyobb képző- és iparművészeit hívta segítségül, a többi között Zsolnay Vilmost, Strobl Alajost, Thék Endrét és Jungfer Gyulát. Az ő együttműködésük nyomán született meg például a Budavári Palota egyik legkülönlegesebb ékszerdoboza, a Szent István-terem, amely épp a déli összekötő szárnyban foglalt helyet. Berendezése a korabeli képző- és iparművészet csúcsteljesítménye volt, nem csupán idehaza aratott zajos sikert, de az 1900-as párizsi világkiállításon is elnyerte a zsűri nagydíját.   

A második világháborúban a Budavári Palota komoly károkat szenvedett, a Szent István-terem berendezése is teljesen megsemmisült, a háború utáni hatalom számára pedig nem volt fontos ezen értékek megóvása, helyreállítása. A budai Vár történelmi múltjához méltó rekonstrukcióját zászlajára tűző Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően azonban nem csupán az épületrész homlokzata születik újjá, de az eredeti tervek alapján újjáépítik a Szent István-termet is. 

Fotó: Gyarmati Lili/Reneszánsz Zrt.

A déli összekötő szárny felújítása rendkívül összetett, nagy szaktudást igénylő feladat: nem csupán a századfordulós elődök szellemiségének kellett megfelelni, de komoly nyomozómunkára is szükség volt annak érdekében, hogy az eredetihez hű reprodukciók készülhessenek.

Szakembereink archív fotók alapján dolgozták ki a szobrokat mintázó gipszlenyomatokat, majd – egy művészettörténészekből, restaurátorokból, építészekből és szobrászokból álló szakmai zsűri jóváhagyása után – ezek segítségével formázták meg mészkőből a homlokzati díszeket.

Első lépésként egy szobrászgép faragta ki a szobrok alapját, ezt követte a nagy odafigyelést igénylő, aprólékos kézi faragás.

Mindkét munkafázis hosszú hónapokig tartott. Miután elkészültek, toronydaru emelte a helyükre az egyes elemeket, a puttókat, a groteszk maszkot, a sisakot vagy épp az oroszlánfejet. Szükség is volt a daru erejére: csupán egy puttó és a hozzá tartozó párkány súlya meghaladja a három tonnát. A toronydaru az elkészült homlokzat fotózásakor is jó szolgálatot tett: magazinunk fiatal és elszánt fotósa még arra is felmászott, hogy a lehető legjobb szögekből mutathassa meg olvasóinknak a Budavári Palota déli összekötő szárnyának homlokzati elemeit és különleges homlokdíszeit.

Fotó: Gyarmati Lili/Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 
Vissza a címlapra

A süttői mészkő New Yorkban is hódít

Különleges projektet valósít meg a fenntartható építészeti megoldásokat preferáló Vornado Reality Trust amerikai ingatlanbefektetési alap New Yorkban. A fejlesztésnek ezúttal magyar vonatkozása is van.

Nők a természetes szépség képviseletében

A kőben rejlő természetes szépség kiket ihletne meg jobban, mint a finom részletekre oly érzékeny és fogékony nőket? Nem csoda hát, hogy a természetes kövek iparágának minden fontos pozíciójában képviseltetik magukat, tervezőasztaloktól a bányán át a projektmenedzsmentig. Rájuk, a kőiparban dolgozó nőkre fókuszál a Women in Stone, a Natural Stone Institute tagszervezete – amely, legnagyobb örömünkre, immár tagjai között tudhatja Szöllőssy Barbarát, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezető tervezőjét is. 

Szövetségben a kőért: a Reneszánsz az Amerikai Kőszövetség tagja lett

Az elmúlt években egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés mutatkozik a világszínvonalú süttői mészkő iránt. 2022 januárjában például a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Natural Stone Institute tagjává válhatott. Az elismert nemzetközi szervezet egy olyan szakmai szövetség, amely a természetes kővel foglalkozó iparág minden területét képviseli. A világ több mint 50 országában jelen van, tagjai a kőipar meghatározó cégei közül kerülnek ki, számuk meghaladja a kétezret. 

Pannon Stone: új néven mutatkozott be a Reneszánsz Los Angelesben

Új márkanéven értékesíti a kiváló tulajdonságokkal bíró süttői mészkövet a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. az Amerikai Egyesült Államokban: február 1. és 3. között Pannon Stone néven vett részt a vállalat az iparág egyik legfontosabb szakmai találkozóján, a 2022-es TISE nemzetközi köves kiállításon. 

Gazdasági előnyökkel is jár a városok zöldítése

A városi zöld felületek nem csupán a lakosság mentális és fizikai egészségének javításában játszanak fontos szerepet, hanem gazdasági értelemben mérhető értékekkel is bírnak: hűsítik a betondzsungelt, segítik a villámárvizek megelőzését, javítják a levegőminőséget, csökkentik a zajt és még a városi élővilágnak is életteret nyújtanak – derül ki Lehoczky Annamária, a masfelfok.hu szerzőjének cikkéből. 

Nagy volt az érdeklődés a süttői mészkő termékek iránt a Reneszánsz nyílt napján

Október 16-án megtartotta első nyílt napját a Reneszánsz Kőfaragó Zrt., a süttői és az ürömi telephelyre is több száz érdeklődő érkezett. Amellett, hogy a látogatók akciós áron válogathattak a készleten lévő süttői mészkő termékek, bel- és kültéri mészkő burkolólapok, kőcsempék, kőpárkányok, fedkövek, kerti tipegők és szegélyek közül, a Reneszánsz Kőkert antik köveit is megvásárolhatták.

11 kategóriában ad át nívódíjat a Magyar Tájépítészek Szövetsége

Izgalmas pályázatot hirdetett meg 2021-ben a Magyar Tájépítészek Szövetsége: a Tájépítészeti Nívódíjra 2016–2020 között átadott tájépítészeti alkotások nevezését várták, amelyeket szakmai zsűri véleményez. A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. – a fenntartható építészet elkötelezettjeként – büszke arra, hogy támogatóként erősítheti ezt a jövőbe mutató kezdeményezést.  

Örömtánc a bányában

A világ egyik legnemesebb, legértékesebb mészkőkincsét rejtő süttői bánya egészen különleges esemény helyszíne volt 2021 nyarán. 

Minden a fenntarthatóságról szól a Nemzetközi Zöld Építés Hetén

Az élhető jövő egyik záloga a fenntartható építészet. Nem véletlen hát, hogy a World Green Building Council kezdeményezésével útjára indított Nemzetközi Zöld Építés Hete rendezvénysorozat fókuszában is a fenntartható épített környezet áll idén: szeptember 20–24. között a hazai közönség is számos izgalmas programon vehet részt a témában. 

Nekem a Balaton – Süttői mészkőből épül-szépül az akarattyai Ökosziget

Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja, a Nekem a Balaton az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése. Olyan izgalmas közösségi teret hoztak létre Balatonakarattyán, ahol ugyanúgy megtalálja a számítását, aki kiváló minőségű kistermelői termékekre vágyik, mint aki egy jót szeretne ebédelni a családdal. A bolt történetében ráadásul a süttői mészkőnek is kiemelkedő szerep jutott.  

1
2
3
4
5