Időtálló kőhomlokzatok: 60 éve a Mechwart tér kapujában

Különleges házak állnak Budapest II. kerületében, a Margit körút és a Mechwart liget sarkán, amelyek alapvetően határozzák meg a tér hangulatát. Homlokzataikhoz a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. jogelődjének süttői bányáiból szállítottak követ 1960-ban, a süttői mészkő pedig még 60 év után is védi és díszíti a lakóházakat. Bárki, aki ma arra sétál, a saját szemével is jól láthatja, hogy úgy az épületek, mint az azokhoz felhasznált építőanyagok is kiállták az idő próbáját.

A Margit körút  43–45. és 49. szám alatti sarokházak tervei az ötvenes években születtek. A korábban a helyükön álló épületek a második világháború legsötétebb budapesti hónapjaiban szenvedtek végzetes sérüléseket (az egyik épület helyén a főváros egyik legelegánsabb korabeli bérpalotája, a Regent-ház állt, amely a városi legenda szerint 1945 januárjában egy lőszerrobbanás áldozata lett).   

A telkek beépítésének előkészítése 1952-ben kezdődött meg. Az új épületek első tervvariánsa szocreál stílusban készült, később azonban áttervezték, vélhetőleg Hruscsov 1954. év végi beszédének a következményeként, amelyben gazdaságossági szempontokra hivatkozva építészeti irányváltást hirdetett meg, ami a Sztálin-barokknak is nevezett szocreállal való szakítást, illetve a modern építészeti irányzatok felé való nyitást vonta maga után. Ez a fordulat hagyta ott kéznyomát a saroképület tervein is, amelyeket Dúl Dezső, Fenyves István, Honti Róbert és Hegyi Lajos készítettek.

Így születhettek meg végül 1960-ban, többszöri tervmódosítás után ezek az ikonikus épületek, amelyek nemes egyszerűségükkel máig meghatározzák a városrész hangulatát. Tömegalakításukban és főbb részleteikben ma is az eredeti állapotot tükrözik, praktikum és visszafogott elegancia jellemzi őket. A 60 éves süttői mészkő homlokzatok ráadásul a 20. század egyik legnagyobb urbanisztikai problémájára, a hőszigethatások kivédésére is a ma ismert legjobb megoldást nyújtják…

Fotók: Reneszánsz Kőfaragó Zrt./A szöveg forrása: Lechner Tudósközpont 
Vissza a címlapra

Különleges kezdeményezéssel várja a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a tájépítészeket

Izgalmas szakmai programot kínál a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a tájépítészek számára 2021 tavaszától, melynek keretében nem csupán a süttői mészkőbánya lesz megtekinthető, de a szakmai bejárás kiterjed a kőfaragó műhelyekre, a gyártóüzemre és az utcabútorparkra is. Szőllőssy Barbara formatervező iparművészt, a program leendő házigazdáját kértük meg, áruljon el további részleteket a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A Reneszánsz Kőkert hazavihető kincsei

Alig 10 perces autóútra Budapesttől mesebeli antik díszkövek és álomszép dizájn travertin burkolatok várják a lakberendezés és kertépítés szerelmeseit, egy nemrégiben nyílt egyedülálló helyen. A limitált darabszámú egyedi régiségeket és modern márkás outlet építőanyagokat kifejezetten az igényes vásárlók számára válogatják össze hétről hétre a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. szakemberei. Az ürömi Fő utca felől megközelíthető szabadtéri piacon minden hétköznap 8-kor indul az élet, és egészen sötétedésig szabad a vásár és a válogatás.

A kő útja – a kőbányától az otthonunkig

A múlt és a jelen az építőiparban is találkozik: mi sem lehetne ennek ékesebb bizonyítéka, mint az egyik legnemesebb természetes építőipari alapanyag, a mészkő, amely nem csupán évezredek tapasztalatát hordozza magában, de remekül illik a 21. század fenntarthatósági törekvéseihez is.  

Süttői mészkőből születnek újjá a Budavári Palota szobrászdíszei

A Lovarda, a Főőrség és a Stöckl lépcső csodálatos épületei után a Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciójában is fontos szerep jutott a süttői mészkőnek. A különleges munkáról, amelynek előkészületei már 2020 januárjában elkezdődtek, Tarsoly Csaba, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. munkatársa árult el kulisszatitkokat. 

Mi fán terem a travertin?

Az édesvízi mészkő az egyik legnemesebb természetes építőanyag, sok ezer éves történetre tekint vissza. Magán viseli letűnt korok nyomát, amelyről nem egyszer ősi élőlények lenyomata is tanúskodik. Megesik, hogy a kő az egykor élt élőlények teljes vagy részleges maradványait magába zárja, és van, hogy csupán létük egy apró, ám annál fontosabb bizonyítékát őrzi meg, egy lábnyomot vagy egy levél mintázatát.

Főőrség és Stöckl lépcső: süttői mészkőből épültek újjá a Csikós udvar épületei

Nemrégiben az egykori Főőrség történelmi épülete is újjászületett a budai Várban. A Várkapitányság Nonprofit Zrt. által irányított nagyszabású rekonstrukcióban a Reneszánsz Zrt. is részt vett. Az állványok már 2020 tavaszán lekerültek az épületről, így a Hauszmann Alajos egykori tervei nyomán újjáépült egykori laktanya kívülről már ma is megcsodálható, terasza is bejárható. A belső terek kialakítása azonban még folyik: az épület belsejében a kor igényeinek megfelelő új funkciók, kiállítótér, étterem és kávézó is helyet kap majd.

Hamarosan fenntartható közösségi márkával bővül a Reneszánsz kínálata

A közeljövőben izgalmas, inspiratív fenntartható közösségi márkával lepi meg a vállalat az igényes városvezetőket, tudatos tervezőket és egyéni építkezőket. Az új termékcsalád egyedülálló ötvözete a 21. századi ökotudatos művészeti trendeknek és a fenntartható, környezetbarát gyártási szempontoknak.

Budavár reneszánsza: újjáépült a Lovarda

Nemrégiben a semmiből született újjá a budai Várban, a Csikós udvaron a Lovarda, amely a II. világháborúban kapott súlyos bombatalálatot. Az épület közel fele szenvedett komoly károkat, s noha megmenthető lett volna még, az ötvenes években mégis elbontották. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az egykori tervek és fotók felhasználásával ismét felépítették, és hamarosan új, modern funkciókkal várja vendégeit. A Várkapitányság Nonprofit Zrt. által irányított újjáépítésben a Reneszánsz Zrt. is kiemelkedő szerepet játszott.

Tradíció és modernitás: bravúros építészeti megoldások a Kossuth tér arculatának helyreállításában

A Kossuth téri metrókijárat feletti volt MTESZ-székház 1972-ben épült, az épület felett napjainkra eljárt az idő. Helyére az Országgyűlés Hivatala került, ám az építkezés váratlan kihívások elé állította a szakembereket. Arról, hogy milyen különleges megoldást sikerült találni a fennálló problémára, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. főmérnöke, Kamondy Tibor számol be olvasóinknak.    

San Gimignano, a „középkori Manhattan”

Toscana szívében nem sok kisváros büszkélkedhet azzal, hogy jelentőségével felülmúlta Firenzét, „felhőkarcolóival” megihlette patinás egyetemek építészeit, de még a nagy rendezőt, Franco Zeffirellit is.

1
2
3
4
5